Kevés hajóépítő van, akik kifejezetten egyéni kérésre gyártanak különleges kinézetű/kivitelű optimistet. Mi ezen kevesek közé tartozunk.
Alább olyan egyedi kinézetű/kivitelű optimistek történetei olvashatóak, melyeket maguk a versenyzők álmodták meg.

Mara Turin hajója szintén egy egyedi darab. Természetesen a színösszeállítás Mara elképzeléseinek megfelelő. A szokásos nagy gondossággal gyártott optimist beváltotta a hozzá fűzött reményeket és kormányosát hozzásegítette az Európa-bajnoki győzelemhez! Mit is lehet erre mondani, mint hogy egy igazi versenyző-építő-edző szakmai hármas mintaszerű együttműködése ez az eset.
Köszönjük és további szép sikereket kívánunk!


Vadnai Benji
hajóját nem is olyan egyszerű leírni kinézetre, hisz eléggé sok volt neki, eredményessége miatt évente cserélte az építő, Hodács Lajos. Annyi biztos, hogy a piros mindig volt benne + világosszürke és fehér. Benji hajói nem csak az eredményességük miatt érnek meg egy emlékezést (pl. legjobb legfiatalabb versenyző a 2006-os EB-n), hanem azért is, mert ha valamilyen új, vagy másmilyen anyag került a látómezőbe, akkor neki azt mindenféleképpen be kellett építeni, ki kellett próbálni. Továbbá minden bizonnyal egyedi volt a hajója abban is, hogy neki lett először olyan opé készítve, amibe a kormányos neve be lett építve. Szóval aki Benji egykori hajójával megy az nézze meg jó alaposan, valahol ott van az a név!
Köszönjük!


A következő történet Péch Fanniról, illetve hajójáról szól. Igaz az opé nem kifejezetten adott szín kívánság szerint készült, mégis azért próbáltunk valami különlegeset belecsempészni az építés során. Az elmúlt évek aligha egyetlen olyan opéja lett, melyben a légzsák-gurtnik két színből vannak összeállítva. Maga a hajó színösszeállítása nem feltétlenül látszik annyira kirívónak, mint az előzőek…inkább olyan kis csendes, mint amilyen maga a kormányos (volt?). A hajó élete azonban Fanninak köszönhetően már sokkal pezsgőbb volt: pl egy komplett nemzetközi felmérést kapott a 2007-es VB-n (ami hiba nélkül záródott), vagy mondjuk Fanni opés történelmet írt a 2008-as EB-n elért második helyezésével!
Köszönjük!


Chakynak, vagyis Kocsis Ákosnak meglehetősen egyedi igényei voltak a hajó színével kapcsolatban. Erről így írt nekünk:
„Mielőtt megkaptam volna azt a hajót, mely a saját kívánságom szerint készült el, volt még egy lila deckes opém is. Aztán ahogy telt az idő, egyre jobban mentem, na és persze a tanulmányi átlag is jobb lett, akkor beszéltünk apukáddal, hogy milyen elképzelésem lenne a hajó kinézetével kapcsolatban. Egy narancssárga színátmenetes hajóra gondoltam a dekk peremén és a fenék-rece résznél.”
A hajó elkészült, bár nem kis kihívás volt a színátmenet…azóta sem készült ilyen hajó! Éppen ezért ez egy igen egyedi hajó lett!
Köszönjük! 

 
Zuzu vagyis Szabolcs Bence hajójának szintén egyedi kinézete és története van. Maga a szín amúgy nem szándékos…sőt. Történt ugyanis, hogy egy félreértés miatt a narancssárga szín nem csak belülre került, hanem a hajó külseje is ilyen lett, így a hajó egy ideig polcon várakozott, egészen addig, míg Bence a klubjától eredményessége miatt meg nem kapta. Erről Bence így írt nekünk:
„A hajó úgy lett az enyém, hogy mikor kezdtem jól menni egyik szezonban a csopaki verseny után úgy döntött az edzőm, hogy kapok új hajót, de erről nem nagyon tudtam. Valamint mesélték utólag, hogy a hajó színe egy félreértés miatt lett ilyen.”
Úgy tűnik Bencét nem zavarta a kirívó szín, sőt kifejezetten tetszett neki.
Köszönjük!


A mai kor fenegyereke sem hiányozhat a felsorolásból, azaz Huszka Matyi! A hajó kinézetét Matyi tervezte, szigorú utasításokkal, hogy minek hogyan kell kinéznie. Erről így írt nekünk:
„Na szóval hol is kezdjem ?! Második-harmadik opés évemben, amikor a versenyzés egyre jobban ment, apukám felajánlotta, hogy kérhetek egy új hajót! Ekkor nagyon örültem ennek az ötletnek és közöltem apával, hogy milyen hajót szeretnék, ha már választhatok. Majd mondtam neki, hogy most olyan hajót szeretnék rendelni, ami valamilyen szinten különlegesebb, mint a többi. Egy videóban láttam meg egy olyan design-t ami úgy nézett ki hogy elől az optimistben volt egy opjel! Ez nagyon tetszett nekem és közöltem apuval, hogy legyen a hajóm felemás színű, illetve legyen elöl benne egy bordó op-jel. Végül így lett a hajóm első fele fehér majd a második fele bordó, elől középen meg egy bordó op-jel! Nagyon örültem neki !:) Sok ember szeme felcsillant a hajóra! Köszönöm a gyártónak ! Ennyi! :)”
A sárga légzsák – sárga szárazruha hibátlan!
Mi köszönjük!


Böry alias Böröczky Dávid hajója szintén egyedi igények alapján lett elkészítve…de még milyen igények! Hogy miért is lett ilyen, azt B mondja el:
„Én akartam pont ilyet! Dodge Viper volt a kedvenc kocsim akkor :D és azért akartam olyat, mert azon voltak ilyen duresz csíkok. Lajos húzta is a száját rendesen, mert elvileg sokáig tartott az elkészítés :D. Színe alul fehér alapon kék csík, felül kék alapon fehér csík. Sztori ennyi:D”
Hát nem véletlenül húzta apám a száját… Dávid hajója a legelső olyan hajó volt, ahol a test nem egyszínű. A duresz csíkok párhuzamosságának a megtartása és a csíkok hajótest-deck pontos találkozásának a megvalósítása nem kis fejtörést okozott! Dávid hajójáról természetesen az akkori trendnek megfelelően a magyar trikolor sem hiányozhatott.
Köszönjük!

 
Egy különös kérésre készült optimist, melynél a dizájn kialakítása a kormányos származásával van összefüggésben. Erről részletesebben Szalai Kóta így írt:
„Az én hajóm azért érdekes, mert az elején egy japán zászló a hátulján pedig egy fektetett magyar zászló van. Ez ugye azért lett ilyen, mert félig japán vagyok. A hajókat amiből kettő van (az egyik az enyém a másik a bátyámé volt) teljesen meglepetésként kaptuk karácsonyra, aminek nagyon örültünk. A két hajó között csak annyi különbség volt, hogy a deck első része az enyémnél szürke, míg bátyámnál fehér volt. Az első versenyen mindenki csak nézett és nem értették, hogy miért ilyen a hajó, mindenkinek el kellet magyarázni :) .
Eleinte furcsa volt, de utána elég hamar megszoktam a hajót és jöttek az egyre jobb eredmények is.”
Az biztos, hogy ilyen hajó azóta sem lett gyártva!
Köszönjük!



Váradi Imikének a legjobban a szürke színű hajótest jött be a gyári fehérhez képest. Imi az elsők között volt, akinek magyar trikolor lett beépítve a hajójába, illetve a fehértől eltérő lett a hajótest. „A legjobban a szürke aljú hajómat szerettem, nem tudom miért! :) Az jó összeállítás lett!”
Köszönjük!

 

Karácsony Réka hajója szintén egyéni elképzelések szerint került kialakításra. Sőt…tulajdonképpen a sraffok, az osztott szín a dekken mind-mind először az Ő opéján jelentek meg. Erről Réka ilyen bőven írt :) :
„2002 és 2003-ban volt olyan hajóm, melyben volt magyar címer, illetve a trikolor mellé a hajóba épített címer, nehogy olasznak nézzék! A különbség az volt, hogy 2002-ben kettő, 2003-ban pedig három csík volt hátul és a magyar zászló 2002-ben elöl a decken volt, 2003-ban pedig az árboctalpnál. Minden évben én "tervezhettem" meg a saját hajómat, édesapám és Lajos segítségével. Kisebb koromban persze kaptam némi segítséget a tervezéshez édesapámtól, de az utolsó 2 hajómat teljesen az én kívánságomnak megfelelően készítették el. A hajó megtervezésénél próbáltam mindig új dolgokat kitalálni. Az első új hajóm szürke-bordó volt, a második sárga-kék a harmadik pedig ez a kék-fehér változat. Annyira megtetszett ez a színvilág, hogy a következő évben már nem akartam sokat változtatni a dolgon. Így ismét kék-fehér kombináció lett természetesen magyar zászlóval és címerrel, hogy össze ne keverjék az olasszal. Sokan azt hitték a Malév támogat, mert teljesen olyan designt kapott, mint amilyen náluk van. Persze jó lett volna, de sajnos nem. Nem mellesleg az utolsó hajóm még mindig az Op mezőnyben van. Az egyik verseny alkalmával meg is említettem az új tulajdonosnak, hogy milyen szép hajód van. Erre Ő: igen, egy Karácsony Réka nevű lányé volt még régen! Aztán persze bemutatkoztam neki. Igazán jól esett, hogy ilyen szép állapotban van és ilyen büszkék rá. Azóta sem láttam szebb hajót a mezőnyben, persze kissé elfogult vagyok, de tényleg imádtam azt a hajót és persze az optimistezést!” (A képen Réka korábbi hajója, a két csíkos látható.)
Köszönjük!


A különleges, egyedi hajók sorából nem hiányozhat a sárga színű THE-s „flottahajók” története sem. Erről az első használók egyike, Földesi Gergely így ír:
„Nagyon jó kis hajók voltak, újonnan ültem bele életem első verseny op-jába, ami a 941-es volt, ezzel mindössze 1 évet mentem, mert a klub és az edzők bizalmat szavaztak nekem és a következő szezonra kaptam egy másikat, ami szintén sárga volt, ekkor már a 944-es számmal mentem. Ezek a sárga hajók elég feltűnőek voltak, ami előnyt jelentett akkor, ha gyorsan meg akartad találni a klubtársad vagy akár egy csapatbajnokságon. Az élénk színnek viszont volt hátulütője is, nevezetesen, hogy egy esetleges korai rajtnál persze, hogy egyből téged vettek észre, a fütyülős zsűrinek is könnyen megakadt a szeme rajtad, ha végignézet egy raumoló optimist mezőnyt. Mindazonáltal összességében nagyon szerettem sárga opval vitorlázni.” Amúgy a sárga színnel nem volt épp a legegyszerűbb dolgozni, de mit tehet az építő, ha a klub zászlójának egyik színe sárga :)
Köszönjük!